Luca, Eszti és Enikő megosztják tapasztalataikat.
Program: Európai Szolidaritási Testület
Tevékenység: egyéni önkéntesség külföldön
Résztvevők: 18-30 éves fiatalok
Hol? Európa bármely országában
Részletek
Miért vágtatok önkéntesprojektbe külföldön?
Luca: Nem tudtam, hogy mit kezdjek az életemmel, mit tanuljak, és azt éreztem, hogy környezetváltozásra van szükségem. Az EVS-ről[1], mondhatni, sorsszerűen hallottam. Facebookon találtam egy cikket arról, hogy milyen magyarként külföldön élni – a végén említették meg, hogy az önkéntesprogram támogatásával lehet ilyen projektekbe vágni.
Eszti: Nem láttam itthon perspektívát, és nagyon jókat hallottam erről a lehetőségről. Mivel mindig is ki akartam próbálni milyen gyerekekkel dolgozni, óvodai projektet választottam.
Enikő: ESN mentorként és korábbi erasmusosként újabb lehetőséget kerestem, hogy további tapasztalatokat szerezzek és külföldön fejlesszem a nyelvtudásom, multikulturális környezetben. Egy fesztiválon hallottam először az Európai Szolidaritási Testületről és nem sokkal később már keresgéltem is a projektek között.
Hol önkénteskedtetetek?
Luca: Én Olaszországban voltam, körülbelül 10 hónapig, a helyi fiataloknak tartottam workshopokat, nyári táborokat a szervezettel.
Eszti: Én Lengyelországban, Wrocław-ban voltam, egy óvoda mindennapjaiban vettem részt.
Enikő: Én is Lengyelországban, egy könyvtárban szerveztem különféle programokat. Aztán sajnos a koronavírus hatására személyesen már nem tudtam a projektben részt venni, hanem online segítettem, például videószerkesztéssel.
Befolyásolt titeket a projektválasztásban az, hogy mennyire lesztek közel a barátaidhoz, szeretteidhez?
Luca: Nekem ez nem volt meghatározó, azt gondoltam, hogy akivel tartani szeretném a kapcsolatot, azokkal interneten keresztül tartani is tudom. Azért olyan városokban kerestem projektet, ahonnan vészhelyzet esetén haza tudtam volna jönni egy napon belül.
Eszti: Nem igazán. Akkor már régóta messze éltem a szülővárosomtól, abban pedig kifejezetten reménykedtem, hogy a barátaim meglátogatnak majd. Inkább a hobbijaimat (tánc, kórus) sajnáltam hátra hagyni.
Enikő: Nekem fontos volt, hogy az adott országból könnyen és viszonylag gyorsan vissza tudjak jutni, mivel az otthoni barátaimmal már megvettük a jegyünket a The Rasmus koncertre, amin mindenképpen ott akartam lenni.
Támogattak a külföldi önkéntességben a szeretteitek?
Luca: A barátaim és apukámék támogattak, anyukám viszont nem igazán örült a tervnek. Egy idő után beletörődött abba, hogy szeretnék elmenni, és látta is, hogy elhatároztam magam és sok időt és energiát fektetek abba, hogy sikerüljön a tervem.
Eszti: Az én anyukám sem igazán értette a dolgot, főleg hogy miért pont Lengyelországba megyek, a többiek viszont elfogadták.
Enikő: Amikor elmeséltem a barátaimnak, hogy szeptembertől majdnem egy évet külföldön leszek önkéntes, már meg sem lepődtek. Inkább csak azt kérdezték, hogy most éppen melyik ország a cél és mikor jöhetnek látogatóba. Bár velem örültek, mégis szomorúak voltak, hogy egy évig közel 800 km fog elválasztani.
Mennyire sikerült kapcsolatot kialakítani a helyi közösséggel?
Luca: Nekem nehéz volt a helyiekkel kapcsolatot kialakítani. Szerintem azért nem sikerült jobban integrálni minket, önkénteseket, mert nagyon kevesen beszéltek angolul. Inkább az olasz munkatársaim által ismertem meg jobban a szokásokat.
Eszti: Engem viszont több minden is segített új kapcsolatok kiépítésében: a nagy önkéntes létszám; az, hogy nagyvárosban laktam, ahol sok lehetőség volt. Nagyobb városokban mindig vannak magyar csoportok is. A munkahelyen viszont nem lettem jóban senkivel, mivel az óvodában csak lengyelül tudtak és nagyon zárkózottak voltak.
Enikő: A helyiekkel sajnos nem igazán sikerült megtalálni a hangot. Kezdetben közös nyelv híján nehéz volt megértetni magam, illetve megérteni őket. Néhány mondat (Jó napot!, Sajnálom, nem beszélek lengyelül. Magyar vagyok.) elsajátítása után viszont rögtön megváltozott a helyzet. A helyiek nyitottabbá váltak, mikor megtudták, hogy magyar vagyok, lelkesen mondták, hogy ismerik az „egészségedre” vagy a „szeretlek” szót.
A kintiek közül kikkel tartjátok a kapcsolatot?
Luca: A lakótársaimmal jó volt a kapcsolatom, a kinn létünk alatt támogattuk egymást, gyakran beszélgettünk, viszont miután visszaköltöztem nem. Mondjuk ez rajtam is múlt. Nem annyira kerestem őket, mert érzelmileg megterhelő volt a visszaköltözés, bezárkóztam. A közösségi oldalakon ismerősök vagyunk és reagálunk egymás posztjaira, de nem beszélünk.
Eszti: A kint megismert magyarok és néhány lengyel barát megmaradt, másokkal viszont csak haveri szinten tartottam egy ideig a kapcsolatot. Az, hogy más életútra léptünk, elválasztott minket, de ez nem is volt meglepetés.
Enikő: A projekt alatt csak a török lakótársammal lettünk jó barátok, a többiekkel inkább csak haveri kapcsolatot sikerült kialakítanom.
Az általános tapasztalatok…
Visszaköltözés után gyakran átalakulnak a külföldön szerzett kapcsolatok. A barátságból haverság lesz, a haverságból barátság. Sokszor azért gyengülnek meg a kapcsolatok, hogy a hazatérés után mindenki inkább a saját életét éli, a barátaival és családtagjaival tölti az idejét és nem akarja a telefonját nyomkodni, mindenkit beszippantanak a hétköznapok. Ugyanakkor van lehetőség a kapcsolatokba életet lehelni!
Itt ismerkedtünk...
...és itt tartjuk a kapcsolatot!
Faragó Luca, Nagy Eszter és Siklósi Enikő
volt önkéntesek
ESC Alumni tagok
[1] EVS: Európai Önkéntes Szolgálat, az Európai Szolidaritási Testület elődje. Külföldi önkéntességben most már az Európai Szolidaritási Testület támogatásával vehetsz részt.
Szívesen részt vennél külföldi önkéntes projektben?
Kattints ide, és tudd meg a részleteket!
Önkéntesbeszámolókat olvasnál még?
Itt megtalálod őket.