Kik részesülnek Nívódíjban idén az ifjúsági területen?
2020-ban is Nívódíjban részesülnek a legkiválóbb Erasmus+ projektek! Az ifjúsági területen az Együttható Közösségépítő Egyesület Let it be vol. 2 - Shared Wisdom, valamint a BAGázs Közhasznú Egyesület Párbeszéd a roma nőkért című projektjeit díjaztuk. Ezúton is gratulálunk!
Mindenki, aki a munkájában erős mentális, lelki nyomásnak van kitéve ismeri a kiégés fogalmát. Azt gondolhatnánk, hogy aki fiatalok közt tölti a napjait, azt az ilyesmi nem fenyegeti. Pedig a tinédzserkor nagyon is veszélyeztetett időszak, megterhelő lelkileg, és ez a feszültség az ezzel a körrel dolgozó ifjúsági szakembereket is érinti. Nem elég, ha a fiatalok jól vannak, fontos, hogy a velük foglalkozók is bírják a terheket. Ebben segít egy alternatív szakmai önfejlesztő módszer, amelynek hazai elterjesztésében az Együttható Egyesület Erasmus+ projektjének is fontos szerepe volt.
Az Egyesület vezetője, Szentpétery Elemér mesélt bővebben a projektről, amit itt olvashattok el.
Illetve, nézzétek meg a projektről készült videóinterjút is!
Bag 400 fős és Dány 600 fős romatelepeinek zárt világában ritkaságszámba megy egy szakma megszerzése, átlagosan alacsony az iskolázottság, sőt előfordul az analfabetizmus is. A BAGázs célja, hogy a szegregátumokban és az őket körülvevő társadalmi valóságban, attitűdökben változást érjen el. A Párbeszéd a Roma Nőkért projekt célja volt, hogy változást indítson el a dányi közösség életében, erős és megtartó női csoport felépítésén keresztül.
Dr. Aczél Zsófiával, a projekt egyik koordinátorával készült interjút itt olvashatjátok el.
Illetve, nézzétek meg a projektről készült videóinterjút is!
Nézzétek meg, mely projektet részesültek Nívódíjban az Erasmus+ más területein!