Oldal logó
ESC logó
Gyengénlátó mód képe

Europe Goes Local - Tanulmányutak a helyi ifjúsági munka fejlesztéséért

Közzétéve: 2020.02.24. 13:50

Stratégiai partnerség az ifjúsági munka minőségfejlesztéséért helyi szinten.

A helyi ifjúsági munka fejlesztését tűzte ki az Erasmus+ nemzeti irodáinak hálózata, amikor 2016-ban elindította a Europe Goes Local hálózati projektet.

A projekt egyik ihletője, inspirálója az Európai Ifjúsági Konvenció (European Youth Work Convention) záró dokumentumában megfogalmazott megállapítás[1], amely szerint az ifjúsági munka megvalósításának felelősei nagyrészt a helyi szinten tevékenykedő szereplők. A helyi vagy települési ifjúsági munka számos szereplő munkájának az eredménye: a települési önkormányzati testületek képviselői, a területen dolgozó, városházi ifjúságügyi munkatársak, helyi civil szervezetek együttműködése nélkül nem valósulhat meg hatékony ifjúsági munka, és a siker érdekében a szektorok közötti együttműködés sem maradhat el.

A nemzeti irodák együttműködése lehetővé tette, hogy tanulmányutak is megvalósuljanak, így a magyar és az osztrák iroda között is. A kétirányú tanulmányút első látogatása 2019 szeptemberében Alsó-Ausztriában valósult meg, a második 2020. január 27-30. között, Magyarországon. A tanulmányutak résztvevői önkormányzatok és ifjúsági szervezetek képviselői voltak.

               

A magyar tanulmányút során Eger és Orosháza önkormányzatát látogattuk meg; Egerben a Városi Diáktanács és az önkormányzat közvetlen együttműködését mutatta be számunkra az alpolgármester-asszony, Mirkóczki Zita. Orosházán a részvételi költségvetésről és a megalakuló oktatási kerekasztalról beszélt Bojtor István alpolgármester. Az önkormányzatok mellett civil szervezeteket is meglátogattunk, így a miskolci Factory Arenát, ahol sporttevékenységeket szerveznek fiatalok számára, valamint az InDaHouse Hungary Egyesületet, ahol önkéntesek tartanak borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat. A Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesület szervezet képviselőivel is Orosházán találkoztunk, akik a gyulai fiatalok számára szervezett programokról és a gyermekek demokratikus, részvételi nevelését támogató Hetedhét Játékváros programról meséltek.

               

A tanulmányút fontos találkozását jelentették még a diáktanácsok és ifjúsági csoportosulások képviselői, mind a résztvevők, mind a meglátogatott helyek esetében. Így ismerhettük meg az egri Városi Diáktanács irányából is az önkormányzattal zajló közös döntéshozási folyamatot, az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat képviselőinek elvárásait az oktatási kerekasztallal kapcsolatban, valamint a pécsváradi és zalaszentgróti fiatalok céljait és teveit az ifjúsági részvétel biztosítása érdekében.

A kétirányú nemzetközi együttműködés a visszajelzések alapján sok tanulási lehetőséget nyújtott minden résztvevő számára a fiatalokkal történő és a fiatalok aktív részvételét segítő munkához, mind a saját nemzetük, mind a nemzetközi szinten megismert jó gyakorlatok tekintetében.

További információ: www.europegoeslocal.eu

Facebook: https://www.facebook.com/europegoeslocal

 

[1] “In most of the Member States youth work is mainly carried out at the local level, which has the final responsibility for youth work. The Convention is asking for more awareness of this local level responsibility and to agree with the local and regional authorities on a European Charter for youth work at local level.” 7. oldal

Kapcsolódó hírek

top
Környezeti értékek megőrzése ifjúsági cserével
A Vidéken Jó! Alapítvány Water Watcher című projektjén öt ország fiataljai gyűltek össze Szaporcán, hogy a vízkincs megőrzésének témáját dolgozzák fel.
top
Erasmus+ Projekttermék gyűjtemény
Kiadványok, játékok, applikációk és megannyi hasznos tudásanyag egy helyen!
top
2019 legkiválóbb Erasmus+ ifjúság projektjei
Kik részesülnek Nívódíjban idén az ifjúsági területen?
Tempus Közalapítvány
Erasmus+ ifjúsági csoport:
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
E-mail: info@tpf.hu
Tel.:(+36 1) 237-1300
Ugródeszka Ifjúsági Hírlevél:

Érvénytelen e-mail cím!
A hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a hírlevél feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje. Nem fogadta el az Adatkezelési tájékoztatót! Kérjük, pipálja be a "Nem vagyok robot" jelölőnégyzetet!
Erasmus + logó és Európai Szolidaritási Testület logó Tempus Közalapítvány logó, Emberi Erőforrások Minisztériauman logó, Innovációs És Technológiai Minisztérium logó