Célunk, hogy fiatalok számára olyan programokat és szolgáltatásokat szervezzünk, amelyekben nemüktől, etnikai hovatartozásuktól, lelki és fizikai állapotuktól függetlenül hasznosan tölthetik szabadidejüket, miközben támogatást és segítséget kapnak fejlődésükhöz multikulturális szemléletmód közvetítésével - a multikulturális szemléletmód esetünkben a kulturális értékegyenlőség képviseletét jelenti.
A Breaking Stereotypes című ifjúsági csereprogramunkat 2016. november 17-25 között valósítottuk meg Gánton. Projektünk általános célja a fogyatékossággal élő fiatalok társadalmi inklúziójának elősegítése volt. E cél elérésének érdekében összesen 6 országból (IT, BG, PL, PT, PL, HU) 30 fő 16 és 25 év közötti fiatalt, köztük 13 fő fogyatékossággal élőt vontunk be a programba melynek célja az volt, hogy nem formális tanuláson alapuló eszközökkel átfogó képet adjon a fogyatékossággal élő személyek helyzetéről a történelem során, illetve a jelenlegi társadalmakban, a velük kapcsolatos sztereotípiákról. Főbb programeleme volt az oxfordi vita, a meghatározó történelmi eseményeket és személyeket összegyűjtő „fogyatékosság fala” és az érzékenyítő workshopok.
A program részeként egy, a résztvevők üzeneteiből álló, kiállítással összevont panelbeszélgetést szerveztünk, amelyet 2016. november 23-án a Magnet Közösségi Bank székházában tartottunk. 2017. február 9-én az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon megrendezett „Bárczi Gyógytea” c. rendezvényen Sebő Gergő és Nemesnyik Balázs tartottak beszámolót a programról, illetve az eredményekből (fotók, „fogyatékosság fala” és a résztvevők üzenetei) egy hónapon keresztül ki volt állítva a helyszínen. A partnerek az iskolai prezentáció mellett újságcikkekben és rádióinterjúkban disszeminálták a program eredményeit. A program 2017-ben Eurodesk Awards díjat kapott „Solidarity Action” kategóriában.
A projekt programelemeit úgy alakítottuk ki, hogy figyelembe vettük a fogyatékossággal élők speciális igényeit, illetve lehetősége volt minden résztvevőnek - mind a fogyatékossággal élőknek, mind a fogyatékossággal nem élőknek - integrált csoportokban az aktív részvételre.
Minden Erasmus+ nemzeti irodában dolgozik olyan munkatárs, aki kiemelten foglalkozik a társadalmi befogadással, és iránymutatást tud adni hátrányos helyzetű fiatalokat bevonó projektek tervezéséhez.
Pável Luca
06 1 237 1300 - 322-es mellék
Hogyan kezdjetek bele egy nemzetközi kalandba hátrányos helyzetű fiatalokkal? Első lépésként ismerjétek meg az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület programot, és fedezzétek fel, hogyan segítik elő a társadalmi befogadást és sokszínűséget.
Az Erasmus+ pályázati útmutatót erre a linkre kattintva találjátok, az Európai Szolidaritási Testület útmutatóját pedig erre a linkre kattintva.
Ezen kívül, az oldal alján olyan kiadványokat találtok, amik rengeteg eszközt és módszert tartogatnak a hátrányos helyzetű fiatalokkal való nemzetközi projektek sikeres megvalósításához!
A SALTO oldalon is számos forrás elérhető: partnereket, képzőket és módszereket egyaránt kereshettek projekteitekhez.
Fogyatékossággal vagy egészségügyi problémával élő fiatalokkal dolgoztok? Munkátokat nemzetközi projektekkel erősítenétek, de nem tudjátok, hogyan kezdjetek hozzá? Szervezeti támogató programunkban külső szakember segítségét kérhetitek mindehhez.
Bővebb információ és jelentkezés ezen a linken.
A támogató programról a Tempus Közalapítvány Pályázati Pavilon magazinjában részletes cikk jelent meg, ami ide kattintva elolvasható.