A SALTO HOP online learning felülete az Erasmus+ ifjúság és a Szolidaritási Testület fejlesztését segíti.
A 2017 óta működő oldal célja, hogy online kurzusaival az európai ifjúsági munka különböző aspektusait mutassa meg. A HOP emellett egy tanulókból, szerzőkből, online kurzus facilitátorokból, a nemzeti irodák és a SALTO munkatársaiból álló közösséget kíván létrehozni, hogy a közösség tagjai az ifjúsági projektek minőségét fejleszthessék. A HOP elsősorban projektkoordinátoroknak és ifjúsági munkásoknak szól, ugyanakkor néhány kurzus hasznos lehet fiatal résztvevők vagy éppen az ifjúságpolitika területén dolgozók számára is.
Az egyik jelenleg futó kurzus, a Youthpass <3 Corps célja a Youthpass használatának támogatása az Európai Szolidaritási Testület projektjei során. A 9 modulból álló kurzust azoknak a mentoroknak, coach-oknak, projektkoordinátoroknak találták ki, akik a Testület résztvevőinek – az önkénteseknek, a szolidaritási projekt megvalósítóknak, a gyakornokoknak/munkavállalóknak – a tanulási folyamatát támogatják. A tanfolyam során szó lesz magáról a Youthpass rendszeréről, arról, hogyan lehet támogatni a tanulási folyamat tudatosítását, valamint a Youthpass kitöltését és ezzel együtt az eredmények megfogalmazását. A Youthpass <3 Corps kurzushoz itt lehet csatlakozni.