Írta: Káli Dominika
Az Appetiser képzésre azért jelentkeztem, mert intézményünkben már régóta dédelgetjük azt az álmot, hogy Erasmus+ projekteken vegyünk részt diákjainkkal és kollégáinkkal. Sajnos sem szervezőként, sem résztvevőként nem vagyunk még túl tapasztaltak, így mindenképp szerettem volna elmenni egy olyan képzésre, ahol mélyebben foglalkozunk a pályázás követelményeivel és a legfontosabb tudnivalókkal.
A képzés nem a pályázatírás apró részleteibe megy bele, hanem inkább motivációt és inspirációt kíván adni az érdeklődőknek, hogy minél könnyebben megvalósíthassák elképzeléseiket. Az itt tanultakat nem csak a mindennapi munkámban fogom tudni kamatoztatni, de arra is jó lesz, hogy beindítsuk az első nemetközi projektünket az iskolában. Nagyon sok ötlettel és tervvel tértem haza, amik közül sokhoz már lehetséges partneri kapcsolatokat is tudtam társítani a kint megismert kollégáknak köszönhetően.
Tapasztalataimat első körben a vezetőségnek és a kollégáimnak fogom átadni, hogy együtt folytathassuk az ötletelést, s később online felületeken is szeretném megosztani a kint átélt élményeket.
Mindenkit bátorítok arra, hogy vegyen részt nemzetközi tréningeken, mert garantáltan sok tudással és élménnyel fog hazatérni! Nagyon köszönöm a lehetőséget és a támogatást