Make the Move for Green Inclusion!

Írta: Bódi Péter

Bő két éve jelentkeztem erre a projektre, és be is kerültem a csoportba. Az egyesületünkkel és a partnereinkkel lelkesen vártuk a tavaszt, több projektünkre is aktívan készültünk, nyélbeütöttünk egy kiállítást és még egy izgalmas Partner Building Activity-re is lehetőséget kaptam, ráadásul Portugáliában, Európa egyik legszebb országában. Remekül indult a 2020-as év.

A következő másfél éves otthonülés rendesen letörte az Erasmus iránti lelkesedésem, a projektjeinket folyamatosan el kellett halasztanunk, és amikor mégis megvalósíthattuk volna őket, egyszerűen kockázatosak lettek volna. Nem akartunk senkit veszélybe sodorni, vagy olyan projektet szervezni, ahol csak és kizárólag minden a biztonságról szól, maszkban ülve, folyamatosan dörzsölve a kezünket, minden egyes tüsszentés után nyomozást indítva. A rémhírekről nem is beszélve, az emberek nagy része tényként kezelte, hogy „ha ennek egyszer vége”, vége az utazgatásnak, végük a nemzetközi közösségeknek, és még sorolhatnám az olyan gondolatokat, melyek ma már megint a tudományos fantasztikus regények lapjaira illenének.

Ennyi idő alatt a felületes kapcsolatok felbomlanak. Akivel 2019-ben egy kávé mellett megbeszéltük, hogy a következő határidő előtt beszélünk, azzal már nem mindig egyszerű felvenni a kapcsolatot, csak azokra a kollégákra számíthatunk biztosan, akikkel szorosabb kapcsolat alakult ki – rendesen megcsappant a partnereink száma is. Így, mikor láttam, hogy ismét lehet erre a tréningre jelentkezni, gondolkodás nélkül elkezdtem kitölteni a felhívást. Ez az elmúlt évek talán legjobb döntése volt.

Sosem voltam még olyan projekten, amin ennyire profi lett volna minden szervező és tréner. Nem csak tökéletesen bántak a közösséggel, de a tárgyi felkészültségük is lexikális mélységű volt, minden workshop minden percre előre el volt tervezve, ugyanakkor rugalmasak voltak és lazák is; az a tapasztalat és lelkesedés, ami áradt belőlük, teljes mértékig feltöltött, egyszerűen alig várom, hogy végre én is a dolgozhassak az egyesületünk projektjein, hogy lássam, mit tanultam ebben a szűk egy hétben. Ráadásul mindezt olyan új barátokkal és kollégákkal tehetem majd meg, akikkel ezt a tréninget együtt éltük át a Portugáliában.

Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, pláne röviden, mert sok Erasmusos élménybeszámolóval találkoztam már korábban, és a legtöbb hasonló volt. Amit mindenképp kiemelnék, az az utolsó napon történt. Ellátogattunk egy apró, néhány száz fős faluba, Marmeleira-ra, ahol a kisebb csoportokra lettünk osztva, majd egy-egy helyi család vendégelt meg bennünket, és végül a településen egy közös délutánt is eltölthettünk.

A napnak nem a turisztikai jellegű oldala volt igazán érdekes, hanem az, ahogy a vendéglátó szervezet tagjai bemutatták, hogyan segítik a települést lépésről lépésre, évek óta. Az ilyen emberek, közösségek és projektek miatt döntöttem úgy néhány éve, hogy a civil szférában szeretnék elhelyezkedni, és ezt az elmúlt években szinte már el is felejtettem.

Köszönöm az emlékeztetőt – és még inkább, a lehetőséget!