Írta: Dudogh Veronika
Mivel a formális szektorban dolgozom, szerettem volna tágítani a látókörömet megismerni a többi oktatási formát is. Magyarországon a non-formális oktatás eléggé megfoghatatlan fogalom. Kíváncsi voltam, hogy miben más, új ez.
Összesen 19 ország szakembereivel közösen vettem részt a nagyon színvonalas és tanulságos képzésen. Magvas beszélgetéseken és saját tapasztalatokon keresztül szerzett élményeinket biztosan mind megpróbáljuk majd hasznosítani a saját közegünkben. Engem arra sarkall az élményem, hogy saját, rövidtávú ifjúsági projektet indítsak a velem dolgozó fiatalok számára. Ebből nemcsak a fiatalok tanulhatnának majd, hanem kollégáim, sőt én magam is. Célom, hogy többük kedvet kapjon hasonló (vagy épp ugyanezen) képzés(ek) elvégzésére és a szerzett élményeket a mindennapokban kamatoztathassuk.
Mindenki készüljön fel, hogy a komfortzónájából ki fog lépni és merőben új tanulási élményekkel fog gazdagodni.