Tizenhat éve tanulásban akadályozott szakos gyógypedagógusként dolgozom. A gyógypedagógia tanári státuszában minden életkorú fogyatékos tanulóval - 3 éves kortól egészen a szakiskola befejezéséig - volt már kapcsolatom. Kimondhatom, hogy szakmailag jól átlátom a szegregált közoktatási helyzetet, és a különböző (jó - rossz) integrációs módszereket hazánkban. Én azonban nagyon szeretek a határokon túlra látni.
Az inkluzív gondolkodásról, a társadalmi befogadásról, esélyegyenlőségről elméletben sokat hallunk, de a gyakorlatban nem mindig megfelelően alkalmazzuk. Sokszor egy apró dologgal vagy nyitottabb szemlélettel megváltoztathatjuk, és ezzel könnyebbé tehetjük egy embertársunk életét. De honnan tudjuk, hogyan kell csinálni? Sokszor a bizonytalanság a legnagyobb gondunk. Ha igazán érdeklődsz a fogyatékosságügy iránt, és te is fogyatékos fiatalokkal foglalkozol, semmiképpen ne hagyd ki ezt a szemináriumot, hiszen itt sok olyan dolgot fogsz megtapasztalni, amit eddig nem biztos, hogy volt lehetőséged.
Számomra azért volt fontos ez a szeminárium, hogy megismerjek olyan partnereket az EU-ban, akik közvetlen kapcsolatban vannak fogyatékos személyekkel, vagy maguk is akadályozottak a mindennapi életük során. Így fel tudtam mérni, hogy a jelenlévők közül kinek milyen problémái vannak, milyen különbségek, hasonlóságok, illetve nehézségek merülnek fel a mindennapokban. Az is lényeges szempont volt, hogy milyen közös stratégiai partnerségre lenne igény a következő években, és melyik résztvevőt milyen fogyatékosságügyi probléma foglalkoztat. Aminek a legjobban örültem, hogy ki tudtunk találni egy közös projekt ötletet hat különböző ország résztvevőivel.
Szakmai szempontból ez a szeminárium nekem hatalmas élmény volt. Sosem dolgoztam még együtt olyan személyekkel, akik valamilyen fogyatékossággal élnek, és közvetlen tapasztalataikról nyíltan beszélgethetünk. A rendezvény teljes ideje alatt jelen volt egy segítő kutya és két jeltolmács is. Ez nagy hatást gyakorolt rám, a munkájuk és teherbírásuk lenyűgöző volt. Segítségükkel bele tudtam látni egy olyan szakmai munkába, amelyet még soha nem tapasztaltam ebben a formában. Számtalan olyan praktikus információt kaptam, melyet a későbbiekben is fel tudok használni a fogyatékos személyekkel történő kommunikáció során. Számomra a program egyik legnagyobb üzenete az volt, hogy ne róluk, hanem velük együtt cselekedjünk és gondolkodjunk.
Hiszem, hogy ez a közös gondolkodás lesz az alapja annak a befogadásnak, amire már olyan régóta várnak.