Írta: Bíró Bence
Amikor jelentkeztem a ciprusi Youth@Work Digital Green Innovation konferenciára, leginkább a témája az, ami már először megfogott benne. A téma az innováció volt, amely különösen közel áll hozzám. Különböző szektorok képviselői érkeztek, ez pedig egyedülálló lehetőséget nyújtott arra, hogy különböző nézőpontokból közelítsünk meg problémákat és egymástól jó gyakorlatokat tanuljunk.
A konferencián minden résztvevő megtalálta a várakozását: kisebb, 6-8 fős fókuszcsoportokba alakultunk, érdeklődésünknek megfelelően, ahol naponta többször is átbeszéltük egy-egy tágabb téma vonatkozását. Én a vállalkozások fókuszcsoportban voltam, de volt még többek között energia, hulladék, társadalmi egyenlőség, így tényleg mindenki tudott az őt leginkább érdeklő témakörben új dolgokat tanulni és kevésbé ment el az általános irányba.
Az egész esemény szervezése és a trénerek is profik voltak. Minden igényünket figyelembe vették, minden utazást alaposan megszerveztek és olyan helyet választottak, amely egészen professzionális körülményeket nyújtott egy konferenciához, ráadásul még a tenger is közel volt. Bár mindössze 3 nap volt, nagyon változatos programokat állítottak össze, amibe belefért egy study visit, panelbeszélgetések, városlátogatás, fókuszcsoportos csapatmunka és még sok más.
A konferencia több szempontból is hasznos lesz számomra a jövőben. Olyan jó gyakorlatokat ismertem meg, különösen a zöld szempontokat figyelembe véve, amit be tudok építeni a munkámban, mint például a digital cleanup vagy a ténylegesen zöld vs. álzöld kérdésköre. Rengeteget megtudtam más országok, különösen Hollandia és a Balti államok startup ökoszisztémájáról és néhány, ezekben az országokban saját vállalkozással rendelkező résztvevő tapasztalatairól, ami inspirációt nyújtott számomra.
Mindenképpen tervezem, hogy megosztom ismerőseimmel tapasztalataimat, élő szóban és a közösségi médiában egyaránt és bátorítom őket arra, hogy ők is részt vegyenek egy már dolgozó szakembereknek szóló tréningen vagy konferencián: amellett, hogy hatalmas élményt nyújt nemzetközi környezetben új barátokat szerezni és együtt egy közösséggé kovácsolódni, rengeteget lehet tanulni egymástól és a trénerektől.