A program legjellemzőbb pontja számomra a barátságos és sok humorral fűszerezett hangulat volt, a szervezők mindent megtettek, hogy a résztvevők otthon érezzék magukat és kapcsolódjanak egymással, illetve a szakmai elemeket vezető munkatársakkal.
A nagy résztvevőszám (kb. 50-60) igazi kihívást jelenthetett a szervezőknek, amivel minden erejüket bevetve törekedtek megküzdeni. Az összrésztvevős programelemeket ötletes meglepetésekkel, pl. egy élő zenei műsorral színesítették, illetve figyelmet fordítottak arra is, hogy lehetőséget adjanak egy, a szakmai programon kívüli kötetlen esti programon való részvételre, ahol a résztvevők közös zenehallgatás és beszélgetés mellett ismerkedhettek.
A legizgalmasabb tevékenység a kiscsoportos projektek kidolgozása és bemutatása volt, ahol a különböző kompetenciákat (pl. vizuális facilitáció, nyilvános beszéd, animációkészítés) a nemformális tanulás által megismerő csoportok alkalmazhatták a program során megszerzett ismereteiket, ötleteiket és saját kreativitásukat, majd ezt közösen bemutathatták minden résztvevő számára.