Oldal logó
ESC logó
Gyengénlátó mód képe

BiTriMulti (BTM) - Multilateral Training Course for newcomers in youth exchanges--

Helyszín:Oslo, Norway
Képzés (-tól -ig) 2021.10.11. - 2021.10.15.

Északi barangolás az ifjúsági cserék világában

A Nemzeti Iroda finanszírozásának jóvoltából október 11. és 15. között a norvég fővárosban, Oslóban rendezett BiTriMulti tréningen vettem részt. Ahogyan az már az odaérkezésem napján kiderült, egy rendkívül sokszínű csapat tagjaként vehettem részt a programokon, hiszen a résztvevők a világ minden tájáról érkeztek, Törökországból Luxemburgon át egészen Arubáig. Nem volt ez másként a résztvevők profilját tekintve sem, hiszen középiskolai fizikatanár, kézilabdaedző, illetve menedékkérőket segítő szervezet képviselője is elutazott északra, hogy több ismerethez juthasson az ifjúsági cseréket, és a nonformális oktatást illetően.

Rövid ismerkedési fázist követően bele is vágtunk az ifjúsági cserék témájának széleskörűbb megismerésébe, amely elsősorban a munkaterületen kezdőknek számító egyének érdeklődésének felkeltésére, és tudásának elmélyítésére szolgált. Az érkezési és a távozási napon túl három teljes programnap állt rendelkezésünkre, melyek egy ifjúsági csere különböző fázisai szerint lettek felosztva. Az első napon a szervezetek projektpartner keresésének részleteibe nyerhettünk betekintést, a második napon főként a jelentkezés megírása került terítékre, illetve a harmadik napon a program szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos lehetőségek és buktatók jelenlétét és megoldási lehetőségeit taglaltuk. 
A tréningen a szervezők és résztvevők érdekes, néhol formabontó ötletekkel álltak elő azzal kapcsolatban, hogy milyen fórumon lehet megtalálni a legmegfelelőbb partnereket egy ifjúsági cseréhez. Emellett, egy Erasmus+ ifjúsági cserének teljes programjának kronológiai idővonalát is elkészítettük. A szimulációs játékok segítségével mind a partnerkeresésbe, mind a jelentkezés megírásába, mind az ezzel kapcsolatban kapott visszajelzések értékelésébe betekintést nyerhettünk. 

A rendkívül érdeklődő résztvevők, a felkészül trénerek, illetve a norvégiai Nemzeti Iroda képviselőinek segítségével egy igazán hasznos programban vehettem részt, amelyet mindenkinek ajánlok a jövőben is, amennyiben ismét megrendezésre kerül. Melegen ajánlom a tréninget az ifjúsági cseréket tekintve teljesen kezdők, némi tapasztalattal rendelkezők, illetve a rutinosak számára is. Én ezek közül a második csoportba tartozom, de ez a tréning egy jó alapot jelenthet ahhoz, hogy a harmadik csoportba tartozhassak, és jómagam is megalapíthassam a saját egyesületemet, mellyel minőségi ifjúsági cseréket hozhatok majd léte.

Képek

Tempus Közalapítvány
Erasmus+ ifjúsági csoport:
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
E-mail: info@tpf.hu
Tel.:(+36 1) 237-1300
Ugródeszka Ifjúsági Hírlevél:

Érvénytelen e-mail cím!
A hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a hírlevél feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje. Nem fogadta el az Adatkezelési tájékoztatót! Kérjük, pipálja be a "Nem vagyok robot" jelölőnégyzetet!
Erasmus + logó és Európai Szolidaritási Testület logó Tempus Közalapítvány logó, Emberi Erőforrások Minisztériauman logó, Innovációs És Technológiai Minisztérium logó