A képzést nagy örömmel vártam, hiszen a mai helyzetben fontos a digitális lehetőségek maximális kiaknázása. Bár technikai okokból csak hallgatni tudtam a képzést, így is nagyon sokat tanultam, új eszközöket, módszereket ismertem meg, melyek közül van, amit azóta már használok is, ezzel is bővítve a digitális eszköztáramat.
A trénerek nagyon jók voltak, tetszett a rugalmasságuk, a felkészültségük stb.
Számomra nagyon hasznos volt a téma és a képzés, bár ezeket az eszközöket még jobban meg kell ismernem. Ez azonban már a saját feladatom, a támogatást itt megkaptam.