Szentgyörgyi Krisztina vagyok, a győri Széchenyi István Egyetem Egészségügyi és Szociális Technikumának szakmai tanára és az Erasmus+ köznevelési projektek koordinátora. Iskolánkban szakképzési projekt is fut, tanulók szakmai gyakorlata Németországban. Motivációm a szemináriumon való részvételre elsősorban a saját elköteleződésem a környezetvédelem iránt. Továbbá felmerült bennem a kérdés, hogy a következő Erasmus+ projektek kapcsán hogyan építhetjük be azt a témát a projektjeinkbe, illetve az egészségügyi szakma protokolljaival - egyszer használatos eszközök, fertőtlenítőszerek alkalmazása, stb. - hogyan lehet a fenntarthatóságot összeegyeztetni. Célom, hogy az iskolámban korábban megvalósított sikeres környezetvédelmi kezdeményezéseket felelevenítve ismét segítségül hívjuk a fiatal, felnövekvő nemzedék oktatása és nevelése kapcsán.
A nemzetközi és a hazai szemináriumon lehetőségem volt a közoktatási, az ifjúság segítő- és a civil szektor olykor hasonló vagy azonos problémáit megismerni. A különböző szektorok képviselőivel közösen gondolkodva kerestünk előremutató megoldási lehetőségeket. Ezeket az ötleteket biztosan fel tudjuk használni a következő projektek tervezésekor. Újdonság volt számomra a Trello használata, így elmondhatom, hogy a digitális kompetenciáim is fejlődtek. Nagyon eredményesen használtuk a közös felületet és megtöltöttük tartalommal. Külön öröm számomra, hogy a hazai résztvevőkkel úgy határoztunk, hogy folytatjuk a megkezdett konzultációt.
A szemináriumon megszerzett tudást, tapasztalatot elsősorban saját iskolámban, a kollégáimnak szeretném átadni, annak érdekében, hogy tudjunk közösen, együtt gondolkodva a fenntarthatóság jegyében új szemléletet kialakítani a diákjaink körében. Az Erasmus+ projektekben résztvevő kollégáimmal pedig a következő projektek tervezésénél élvez prioritást a környezetvédelem.