Creating Safer Spaces – Human Rights and Diversity as Foundations in Youth Work

A kurzus szerkezete leginkább rövid előadásokra épülő volt, amelyet külső előadók meghívásával tettek színesebbé a szervezők.   Számomra a legnagyobb öröm az volt, hogy az előadások körében helyet kapott a fogyatékosságügy is. Egy értelmi fogyatékos fiatalokkal foglalkozó szervezetnél dolgozó ifjúsági munkás a foglalkozásokról, tevékenységeikről, projektekről valamint az egyenlő esélyekről beszélt a vele érkező tapasztalati szakértővel, aktivistával együtt. 

   Ellátogattunk egy LGBTIQ+ fiatalokkal foglalkozó szervezethez, ahol az ifjúsági munkások röviden ismertették mindennapi életüket, munkájukhoz és tevékenységeikhez kapcsolódó szabályokat, alapelveket. 
Nagyon tetszett, hogy az Európai Unió tagországain kívül két személy képviselte Ukrajnát és Azerbajdzsánt is.   Értékes beszámolóval és hozzászólásokkal gazdagították ezt az érzékeny témát, mely még inkább hangsúlyozta a különbséget emberi jogi aspektusból az egyes országok hagyományai, álláspontjai között.  A résztvevők arányait tekintve többen a bevándorlással és menekültekkel kapcsolatos területről érkeztek, ez a téma mégsem kapott a szervezők által nagy hangsúlyt a rövid egyéni beszámolókon kívül. 

      Összességében ez a továbbképzés túl rövid volt ahhoz, hogy kielégítse a résztvevők emberi jogi alapelvekkel és ezek problematikájával kapcsolatos igényeit.  A jelenlévők sokszínűsége, a téma iránti fogékonysága és elkötelezettsége mindenképpen megérdemelt volna több hozzászólást, részletesebb bemutatkozást, aktívabb részvételi lehetőséget.  Szerintem egy nappal hosszabb tréning mindenképpen szerencsésebb lett volna. 

    Beszámolómat egy, a tréningen elhangzott mondattal zárom, amit az egyik előadó a saját fogyatékosságával, és őt ért diszkriminációval kapcsolatban fogalmazott meg. Számomra ez lett a tréning mottója: 
„This is not me. This is part of me.” /Selda Demirtas aktivista/