Oldal logó
ESC logó
Gyengénlátó mód képe

Be Initiative! 2019

Helyszín:Prága, Csehország
Képzés (-tól -ig) 2019.11.27. - 2019.12.01.

Legyél Te is Kezdeményező!

2019. november 27 és december 1-je között lehetőségem nyílt részt venni Prágában, egy Erasmus+ képzésen, melynek témái a kezdeményezés, illetve az ötletek megvalósítási lehetőségei voltak. Ez a pár nap minden túlzás nélkül felejthetetlen volt. 
Nagyon színes, energikus csapat jött össze, amelynek minden egyes tagja tele volt tervekkel. Olyan fiatalok érkeztek az Európai Unió különböző országaiból, akik fiatalságuk, és ebből fakadó bizonyos mértékű tapasztalatlanságuk ellenére tettre készek, akiknek van legalább egy olyan projekttervük, amellyel segíteni akarnak másokon pl. globális álláskereső mobilapplikáció vagy családban bántalmazott nők és gyerekek számára segítő szervezet létrehozása. 

Én azért érkeztem a tréningre, hogy mint leendő tanár fejlődjek, hogy a tanári diploma megszerzését követően, valamint már a tanítási gyakorlat során is alkalmazhassam az újonnan elsajátított ismereteket, hiszen rengeteget tanulhattam a non-formális oktatási módszerekről, a csoportalakítási stratégiákról, a csoportdinamikáról. Tehát mindazon technikákról, amelyek segítségével meg lehet törni a megszokott, unalmas frontális tanórák menetét, és eseménydúsabbá, izgalmasabbá lehet tenni a tanulást. Azaz olyan módszereket sajátíthattam, melyek által a diákjaim a tanulás alatt hallgatókból felfedezőkké válhatnak.

Csak ajánlani tudom az Erasmus+ Ifjúsági Projekteket, mert motivált kortársakkal lehet találkozni, akik ihletforrások lehetnek, és lehetőség adódik egymástól tanulni, illetve új kapcsolatokat kiépíteni. Nem kell félni az ismeretlentől és kifogásként felhozni, hogy „Jaj, én még túl fiatal vagyok ehhez.”, mert a képzésen voltak középiskolások is, de voltak olyan 27-28-29 évesek is, akik a mindennapjaik során fiatal közösségekkel dolgoznak, és nagyon érdekes volt látni, ahogy ez a két korosztály egymásra talál, és érdekesebbnél, érdekesebb témákról képes társalogni. 23 évesként megtaláltam a helyemet a kis csoportunkban, és nagyon tetszett, hogy változatosak voltak a munkaformák, hol egyéni feladatok voltak, hol párban dolgoztunk, de főleg csoportokban, ám mindig más emberekkel. 

A pár nap alatt sok új ismerőst szereztem és remélem pár emberrel a jövőben is tartani fogom a kapcsolatot. Egyikükkel biztosan, hiszen elkezdtünk már dolgozni egy közös 2020-es nemzetközi projekten, melynek keretében workshopokat tartanánk. A téma pedig egyelőre maradjon titok, de annyit elárulhatok, hogy a tervezetünk fontos ihletője a Be Initiative! 2019 Erasmus+ képzés. 

Képek

Tempus Közalapítvány
Erasmus+ ifjúsági csoport:
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
E-mail: info@tpf.hu
Tel.:(+36 1) 237-1300
Ugródeszka Ifjúsági Hírlevél:

Érvénytelen e-mail cím!
A hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a hírlevél feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje. Nem fogadta el az Adatkezelési tájékoztatót! Kérjük, pipálja be a "Nem vagyok robot" jelölőnégyzetet!
Erasmus + logó és Európai Szolidaritási Testület logó Tempus Közalapítvány logó, Emberi Erőforrások Minisztériauman logó, Innovációs És Technológiai Minisztérium logó