Írta: Németh Mercédesz
A képzés 2023. január 30. és február 3 között valósult meg Lettországban, a főváros (Riga) melletti tengerparti településen, Jurmalában.
Azért jelentkeztem, mert habár már részt vettem sok-sok Erasmus+ Ifjúsági sserén, nem tudtam hogyan épül fel, hogyan kell pályázni erre a lehetőségre.
A képzés során megtanultam hogyan érdemes a célcsoportban szereplő fiatalok bevonásával megszervezni egy ilyen programot.
Mindemelett rengeteg új embert ismertem meg, akikkel a későbbiek folyamán, az itt megtanultak szerint szeretnék együtt pályázni az Erasmus+ programban.
Az itt megszerzett tudást, és tapasztalatokat természetesen továbbadom majd a szervezetünkön belül és kívül is élménybeszámoló formájában.