Mi így éltük meg – nemzetközi önkéntesség & kulturális súrlódások

Olvass bele Nóri és Eszti naplójába!

Program: Európai Szolidaritási Testület
Tevékenység: egyéni önkéntesség külföldön
Résztvevők: 18-30 éves fiatalok
Hol? Európa bármely országában
Részletek

2018. augusztus 3. Találkozás egy szerelemmel

Már megint bulizni mentünk és már megint összegabalyodtam valakivel. Az érdekes persze csak az, hogy az illető Ausztráliából származik. Még sosem csókolóztam senkivel ennyire vadul, úgy éreztem, hogy az afro-tincsek közt örökre el fogok tűnni. Aztán a higgadt európai vérem kiszakított a körém fonódó karjai közül és sűrű magyarázkodások után végül egyedül baktattam haza.

2018. november 8. Kéretlen üzenet

Észrevettem, hogy a francia diákok általában nem túl nyitottak a bevándorlók felé, ezért én önkéntesként próbálok minél kedvesebb lenni velük. Sajnos előfordul néha, hogy ezt félreértik, ami kellemetlen helyzetekhez vezet, de legtöbbször igyekszem egy poénnal elütni a kéretlen bókokat. Nemrég történt viszont egy komolyabb eset is. Úgy indult, hogy az egyik afrikai srácnak megengedtem, hogy hozzáadjon a kontaktjaihoz Whatsappon – arra gondolva, hogy ő is legalább olyan egyedül érezheti magát itt néha, mint én. Néhány üzenet után kiderült, hogy nem erről van szó: nagyon rámenősen próbálkozott elhívni egy találkára, aztán egy videót is kaptam tőle, ahol valami giccses zenére nyálas képek és idézetek váltották egymást. Annyira megdöbbentett az egész, hogy nem is tudtam, mit válaszolhatnék neki. Amikor legközelebb összefutottunk a suli udvarán, meglehetősen agresszívan próbált kérdőre vonni, hogy miért nem írtam neki semmit. Annyit mondtam neki, hogy egyszerűen nem volt időm, és egyébként is hagyjon ilyenekkel, mert barátom van. Most már sajnálom, hogy nem próbáltam meg konkrétan rámutatni arra, mi volt a gond a viselkedésével; arra, hogy egész egyszerűen itt másként működnek a dolgok, mint amiben ő szocializálódott.

2018. január 17. Indiai gyros hajnalban

A kedvenc klubomban voltunk, hajnali négykor pedig már másra se vágytam, mint valami olyan ételre, ami gyorsan és hatásosan minden csepp alkoholt kiszív belőlem. Az utca végén volt egy gyrosos, ami egyszer már beváltotta a hozzá fűzött hajnali reményeimet, ide estünk be most is. Záróra volt, már pakoltak, de az indiai fiú, aki a pultban álldogált félszegen, egyből hatalmas mosolyt ragyogtatott ránk és természetesen még utolsónak kiszolgált minket. A rendelésből beszélgetés lett, a beszélgetésből heccelődés és végül kontakt-csere. Én mondjuk csak kedves akartam lenni, ilyen későn (vagy korán?) már nagyon nehéz határokat húzni a Facebookom köré. A gyros csodákat tett és az utolsó szósz-foltot is letörölve az állunkról, kioldalaztunk az apró helyiségből. Az első villamos zötyögése majdnem álomba is ringatott, de szerencsére pont jókor koppant nagyot a fejem az ablakon, így még időben le tudtunk ugrani.

2019. február 28. Regrets, regrets

Már több mint egy hónapja, hogy Mandhival ismerősök lettünk Facebookon, de azóta sem adja fel a kezem megszerzése érdekében folytatott hadjáratát. Hiába a finom, de határozott üzenetek, hogy nem, nem fogok mindennap gyrost enni és nem, nem szeretnék vele találkozni, újra és újra feltűnik a kis Messenger-buborék a vigyorgó indiaival a közepén. Note for later - úgy tűnik, hogy ezek a nem Közép-Európában szocializálódott fiúk szabadabban értelmezik a közeledés fogalmát, és ha egyszer kedves vagy, akkor onnantól nagyon nehéz ezt a köteléket meggyengíteni...

2019. március 10. Hitlerrel érvelni

Érdekes felfedezéseket tettem az utolsó, önkénteseknek szervezett szeminárium után. A felszínen mindenki remekül kijön egymással, mégis vannak rejtett ellentétek. Főleg az osztrákok és a németek között látom ezt: egy nyelvet beszélnek, és mégsem. Az egyik osztrák önkéntes látszólag ártatlan, németekre tett megjegyzésére német barátnőm gunyorosan odadörmögte nekem: azt persze mindig elfelejtik, hogy egyébként Hitler is osztrák volt… A történelmi ellentéteken nem mindenki tud továbblépni – egy korábbi eset jutott eszembe, amikor hónapokkal ezelőtt az angol és amerikai nyelvi asszisztensekkel beszélgettünk a környékbeli önkéntesekről. Bevallottam, hogy egyikőjük, egy orosz lány nem túlzottan szimpatikus nekem, mivel számomra extrém módon extrovertált. A többiek egyetértettek velem, de az egyik amerikai srác teljesen más okból: persze hogy nem szimpatikus, csapott le, mit is vársz egy orosztól?! Megdöbbentő volt, hogy az évtizedekkel ezelőtt lezárult hidegháború milyen mély nyomokat hagyott az emberek mentalitásában – addig naivan azt gondoltam, a saját generációm már túllépett ezen.

2019. április 4. Nyelvjárás, furcsa szokás

Emlékszem, hogy német lakótársam már a projekt első napjától mennyit hangsúlyozta, hogy mekkora különbség van Dél- és Észak-Németország között. Más kiejtés, más mentalitás, a keletiekről már ne is beszéljünk. Természetesen az északiak a legokosabbak, a legjófejebbek és amúgy is a legmenőbbek. A többiek meg tiszta bolondok.

Ezért is furcsálltam ma annyira, amikor kiderült, hogy Max és Anton (újdonsült barátaim, erről majd később talán) Németország két teljesen különböző pontjáról származnak és mégis mennyire jól megértik egymást. Most akkor hogy van ez? Ellentétek vonzzák egymást? Vagy talán mégsem olyan átjárhatatlan a különbség német és német között?

2019. december 2. A határok áttörhetők

Vége az athéni tréningnek, maradt a fényképek nézegetése és a többi résztvevővel való együttes kesergés azon, hogy vissza kell térnünk a mindennapokba. Sokszor idézem fel az ottani élményeket – a legtöbb a szlovák csapattal közös, akik már a kezdetektől egy hullámhosszon voltak velünk, magyarokkal. Egy idő után már csak Nagy-Magyarországként hivatkoztunk magunkra, amit a szlovákok is ugyanúgy poénra vettek, mint mi. Jó érzés, hogy nemcsak túl tudunk lendülni a történelmi ellentéteken, de viccelődni is tudunk rajtuk együtt, ezzel is erősítve azt, hogy az számít, kik vagyunk, nem pedig, hogy honnan jöttünk. Ennek kapcsán az önkéntes projektemről is felidéződik egy emlék: Mara, a grúz önkéntes, aki annyira szeretett az országáról mesélni, gyakran emlegetve az orosz elnyomást és megszállást, mély barátságot kötött Elizabettel, az orosz önkéntessel. Neki sikerült elválasztania Elizabet személyét a nemzetiségétől – azt remélem, hogy a nemzetközi projektek hatására minél több embernek is sikerülni fog ez.

Horváth Eszter és Jankovics Nóra
volt önkéntesek
ESC Alumni tagok

Szívesen részt vennél külföldi önkéntes projektben?
Kattints ide, és tudd meg a részleteket!

Önkéntesbeszámolókat olvasnál még?
Itt megtalálod őket.