Oldal logó
ESC logó
Gyengénlátó mód képe

Ilyen újdonságok várhatók az Erasmus+ ifjúság területén!

Kategória: : Általános
Közzétéve: 2021.03.24. 09:48
ilyen_ujdonsagok_varhatok_az_erasmus_ifjusag_teruleten__2743.png

Az Erasmus+ 2021-2027 közötti időszakában az ifjúságügyi szakpolitikák nagyobb hangsúlyt kapnak majd.

Újdonságok az Erasmus+ programban

Több mint 26 milliárd eurónyi támogatást fogadtak el az Erasmus+ program új programszakaszának költségvetésére. A következő 7 évben a programnak négy fókusztémája lesz: inklúzió, digitalizáció, környezetvédelem és aktív részvétel.

Kiemelkedően fontos, hogy a pályázás ütemezése az első évben kivételesen változik: az első beadási határidőre a tervek szerint májusban kerül sor.

A pályázatok benyújtásával kapcsolatos végleges információk a 2021-es frissített pályázati útmutatóban jelennek meg, amely várhatóan március végén válik elérhetővé.

Információs webináriumunkra az ifjúsági területen, már lehet jelentkezni!

Az új programban az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak az alulról jövő kezdeményezések, illetve az, hogy a hátrányos helyzetűek és a kisebb kapacitással rendelkező szervezetek könnyebben hozzáférhessenek a programhoz.

Részben a pandémia hatásainak enyhítéséhez is hozzájárulva támogathatók lesznek a virtuális együttműködések, virtuális mobilitások és a vegyes (blended, részben online, részben személyes találkozásokon alapuló) projektek. A kisebb kapacitással bíró szervezetek Erasmus+ programhoz való csatlakozását a kis léptékű stratégiai partnerségek projekttípus bevezetésével szeretnék megkönnyíteni. Az inklúziós támogatás továbbra is opció marad mind a mobilitási, mind a stratégiai partnerségi projektek esetében.

Az aktív részvétel is fókuszba kerül: az új programciklus kiemelten támogatja a fiatalok demokratikus életben való részvételét.

Az új program foglalkozik a globális felmelegedés és a fenntartható fejlődés kérdésével is, támogatja a klímabarát utazással, az ismeretterjesztéssel és a fenntarthatósággal foglalkozó projektek megvalósítását. 2021-től +15% támogatás jár a zöld utazási módok választása esetén, mint vonat, autóbusz vagy autómegosztás. A pályázatok értékelésénél pedig számítani fog a zöld módszerek beépítése a projektek tervezésébe.

Mobilitási projektek az ifjúsági területen

A korábbi mobilitási projektek mellett új pályázattípus is elérhető lesz: ifjúsági részvételi tevékenységek. Ennek keretében helyi, nemzeti vagy nemzetközi projektek valósíthatók meg ifjúsági szervezetek és fiatalok informális csoportjai részvételével. Célja a fiatalok köz- és politikai életebe való bevonása, érdekképviseletük erősítése, valamint a döntéshozók és fiatalok közti párbeszéd kialakítása, hozzájárulva ezzel az EU Ifjúsági Párbeszéd kezdeményezéséhez.

Az ifjúsági részvételi tevékenységek olyan nemformális tanulási tevékenységeket foglalnak magukba, amelyek elősegítik a fiatalok aktív részvételét. Ezeknek a formája többek között lehet műhelymunka, vitajáték, figyelemfelkeltő kampány, képzés, fiatalok és döntéshozók személyes vagy digitális találkozása, információs nap stb. A projektek magukban foglalhatnak mobilitási tevekénységet is, ám ez nem kötelező.

A stratégiai szemléletet és a hosszú távú tervezést fogja elősegíteni az Erasmus-akkreditáció. Az új kategória azoknak a szervezeteknek szól, akik rendszeresen valósítanak meg mobilitási projekteket: az akkreditáció lehetőséget ad számukra, hogy egyszerűsített módon pályázzanak ezekre a tevékenységekre. Az Erasmus-akkreditáció az ifjúság területén folyamatosan pályázható; legalább 2, maximum 5 éves időszakra igényelhető. A pályázat beadásához hosszú távú stratégiai terv meghatározására és a tervezett tevékenységek leírására van szükség.

Az akkreditációval rendelkező szervezeteknek évi 1 alkalommal lesz lehetőségük források lehívására a tervezett ifjúsági csere, ifjúságsegítők mobilitása, valamint 2022-től ifjúsági részvételi tevékenységek megvalósítására. Az akkreditált szervezetek hagyományos módon nem jogosultak pályázatot benyújtani, ugyanakkor, partnerként részt vehetnek az ilyen típusú projektekben is.

Az ifjúsági területen megvalósuló mobilitási projekteknek követniük kell az Erasmus minőségbiztosítási szabályait az ifjúsági területen. Ezek tartalmazzák a mobilitási kategória alapvető irányelveit, valamint konkrét gyakorlatokat, melyek a projektek olyan szakaszainak implementálását támogatják, mint a kiválasztás, a résztvevők felkészítése, értékelés, tanulási eredmények feldolgozása, projekteredmények megosztása stb.

Az Erasmus+ program részévé válik a DiscoverEU kezdeményezés is, amelyre minden 18 éves fiatal jelentkezhet, és amelynek első várható benyújtás ideje 2021 őszére várható. A kezdeményezés idei fókusztémája a Digitális Európa

Együttműködési célú partnerségek az ifjúsági területen

Újdonság lesz a kisléptékű partnerségek pályázattípus. Ez – a hagyományos partnerségi projektekhez képest – kevesebb nemzetközi tapasztalattal rendelkező pályázók számára is lehetőséget biztosít az Erasmus+ programba való bekapcsolódásra. A már tapasztalt, az Erasmus+ programban jártas intézmények a partnerségi együttműködések pályázattípusban tudnak részt venni, amely hosszabb időtartamú és nagyobb elköteleződést igénylő formátum.

A partnerségi együttműködések 12-36 hónapos időtartammal és minimum 3 szervezet együttműködésével; a kisléptékű partnerségek pedig 6-24 hónapos időtartammal és minimum 2 szervezet együttműködésével valósulhatnak meg. Mindkét projekttípus futamideje meghosszabbítható indokolt esetben legfeljebb 36 hónapra.

Az ifjúsági területen mind a partnerségi együttműködések, mind a kisléptékű partnerségek esetében fókuszba kerülnek az Európai Ifjúsági Stratégia központi témái: bevonás, kapcsolódás, megerősítés. Kiemelt hangsúlyt kapnak a szektorközi együttműködések.

Olvassátok el, mi várható az Erasmus+ többi szektorában!

Kapcsolódó hírek

top
Változik az önkéntesek biztosításra való regisztrálásának menete
A CIGNA a Mobility Tool+ rendszerén keresztül, automatikusan kapja meg a résztvevő adatait.
top
Elindult az új Erasmus+ honlap!
Örömmel jelentjük be, hogy a Tempus Közalapítvány új Erasmus+ honlapja elérhető az erasmusplusz.hu címen
top
Elindult az új Szolidaritási Testület honlap!
A program 2021-2027 közötti szakaszának információi új oldalunkon olvashatók.
top
Elindult az Eurodesk Hungary Instagram!
A magyar Eurodesk elindítja saját Instagram profilját. Az oldalon külföldi lehetőségekről, izgalmas sztorikról és hazai ifjúsági szervezetekről hallhatsz.
top
Pár kattintásra az ifjúságbarát önkormányzattól!
Események és eszközök a fiatalok aktív társadalmi részvételéért.
Tempus Közalapítvány
Erasmus+ ifjúsági csoport:
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
E-mail: info@tpf.hu
Tel.:(+36 1) 237-1300
Ugródeszka Ifjúsági Hírlevél:

Érvénytelen e-mail cím!
A hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a hírlevél feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje. Nem fogadta el az Adatkezelési tájékoztatót! Kérjük, pipálja be a "Nem vagyok robot" jelölőnégyzetet!
Erasmus + logó és Európai Szolidaritási Testület logó Tempus Közalapítvány logó, Emberi Erőforrások Minisztériauman logó, Innovációs És Technológiai Minisztérium logó